Április elsején lejárt a türelmi idő. Vasárnaptól már kiszabhatják az első bírságokat azért, mert nem tartják, vagy tartatják be a nyilvános helyekre vonatkozó januártól életbe lépett szigorú dohányzási tilalmat.
Az üggyel kapcsolatban Szabó Enikő helyettes országos tiszti főorvos elmondta: január elején még viszonylag nagy volt a dohányzási tilalommal szembeni ellenállás. Az idő múlásával viszont nemcsak a vendéglátóhelyek nemdohányzó vendégei, hanem az ott dolgozók, sőt az aktív dohányosok is egyre többen üdvözölték, hogy a zárt térből kikerült a dohányzás.
A türelmi időszak alatt mostanáig több mint 13 ezer ellenőrzést végeztek. Körülbelül 800 volt azon egységek száma, ahol azt tapasztalták, hogy nem vagy nem megfelelően tartják be a jogszabályokat. Ezeknek viszont csak a töredéke volt olyan egység, ahol a türelmi időre hivatkozva hagyták figyelmen kívül az új szabályozást. A szigorúbb szabályozással szembeni ellenállást többnyire vendéglátó- és szórakozóhelyeken tapasztalták.
A nemdohányzók védelméről szóló törvény szigorításának értelmében 2012. január 1-jétől tilos a dohányzás közforgalmú intézményekben - így a szórakozó- és vendéglátóhelyeken, a munkahelyeken, a közösségi közlekedési eszközökön és a megállókban, az aluljárókban, a játszótereken, valamint a megállóhelyek és a játszóterek ötméteres környezetében. A helyi önkormányzatok további közterületeken is megtilthatják a dohányzást.
Nem jelölhető ki dohányzóhely a közforgalmú intézmények és a munkahelyek zárt légterű helyiségeiben, valamint a vonatokon sem, így megszűntek a vasúti dohányzókocsik. Dohányzóhely csak szabad levegőn, a bejárattól öt méterre lehet, kivéve azokat a vendéglátóhelyeket, ahol erre kizárólag közvetlenül a bejárat előtt van lehetőség. Továbbra is rá lehet gyújtani a szabadtéri szórakozóhelyeken és a kerthelyiségekben. Közoktatási, gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézményekben, egészségügyi szolgáltatónál viszont szabadtéren sem jelölhető ki dohányzóhely.
Zárt térben ezután csak dohánytermék-bemutatókon és a szállodák szivarszobáiban lehet dohányozni, a szivarszobákban étel és ital nem szolgálható fel. Ezen kívül zárt légterű dohányzóhelyiség csak büntetés-végrehajtási intézményekben és pszichiátriai intézetekben alakítható ki a fogvatartottak, illetve a betegek számára, biztosítva, hogy dohányfüst a többi helyiségbe ne juthasson be.
Vasárnaptól - a három hónapos türelmi idő lejártával - szabályszegés esetén magánszemélyek esetében 50 ezer forintig, intézmények esetében 2,5 millió forintig terjedő bírságot is kiszabhatnak a népegészségügyi szakigazgatási szervek.
Forrás: www.beol.hu